2011. május 29., vasárnap

Hajnal Géza, Sneé Gergely: Nyerítő drótszamarak

Ez a könyv nem szokványos módon került elém. Dr. Hajnal Géza tanár úr kérte meg az Oranzs Rádió körvezetőjét, hogy egy interjúban mesélhessen róla, és a mi műsorunk kapta a feladatot végül, tőlük kaptuk a példányainkat ajándékba Ágival. Nem igazán tudtuk, mire számítsunk, de nagyon jó hangulatú beszélgetés lett belőle, az egyik legkellemesebb adásunk a félévben, de sajnos a szerverünk tápja pont akkor akarta beadni a kulcsot, így archív nem készült belőle. Ezt kiküszöbölendő a vizsgaidőszakban igyekszünk egy új időpontot egyeztetni a szerzőpárossal, hogy bepótolhassuk, mert kár, hogy ennyien lemaradni kényszerültek róla.
Amint már sugalltam, Hajnal tanár urat régebb óta ismerem, bár engem személyesen nem tanított. Híres a tavaszi félévben felvehető, választható Terepi geológia című tárgya, aminek keretén belül egy biciklitúrára mehetnek el a diákok több tanár kíséretével, és az állomások nevezetességeiből egyenként kötelező felkészülniük. A biciklizés iránti lelkesedése nem lepett meg. Ez a könyv azonban egy sokkal nagyszabásúbb túrának írja le a történetét.
Van Szentendrén egy Ferences Gimnázium (a koedukált fajtából, direkt kérdeztem:D), ahol az egyik tanár minden négy évben elviszi az akkori végzős osztályát egy 1200 km-es kerékpártúrára, Rómába. Sneé Gergőről még nem beszéltem, ő ennek az osztálynak végzős diákja volt idén. Első hallásra sokkot kaptam, de a könyv olvasása közben szinte megjött a kedvem, ha ekkora útra nem is, de végre megint biciklizni mindenképp. A diákok természetesen edzenek erre a túrára, minden gimnáziumi évükben elkerekeznek valamerre, erre felkészülendő.
Sok mindent nem mesélnék a történetről, mert ez egy elég rövid írás, és senkinek nem lőnék le poénokat, jó szívvel ajánlom mindenkinek. A szerkezete elég eredeti, Hajnal tanár úr folyamatos leírásával indul és képekként beszúrva jelzi, a könyv végén helyet kapott odaillő, szinte képeslapszerű visszaemlékezéseit Gergelynek.
A legjobban talán a megszólaló kerékpárok tetszettek, igen érdekes mondanivalójuk van időnként.
Ez a könyv túraleírás, emlékezés, napló, de sok más szempontból is visszaemlékezés, nem csak magára az utazásra, de a saját kerékpáros történelmükre az íróknak. Szerintem biciklirajongóknak kötelező, mindenki másnak pedig élvezetes és remek:D

Majd' elfelejtettem, mindenféle elérhetőségek:
weboldal: http://nyerítődrótszamarak.hu/
moly
A könyv pedig megvásárolható a nagyobb könyvesboltokban akár online is és az Anima bolthálózatában.

2011. május 28., szombat

Butterfly rózsaszín körömlakk - ijesztően olcsó lakkok

Jöjjön a beígért rózsaszínes lakk. Nagyjából egy éve vettem egy lakkot, akkor még 150 Ft-ért, ugyanebből a márkából egy sötétebb ciklámenes pink színűt, nagyon megszerettem, ezért mertem így "bevásárolni" belőlük másodjára. A márkának általam két ismert kollekciója van, a kerek üveges 6ml-es Single feliratú és a szögletes 8ml-es Ceramic.
(Próbáltam teljesen pókerarccal leírni a márka és kollekció szavakat, nem ment.)

A rózsaszínről beszélek, mert azt próbáltam eddig:D


2011. május 27., péntek

Ijesztően olcsó körömlakkok



Ezeket a lakkokat összesen 550 Ft-ért vettem. Elsőnek a rózsaszínest használtam, nem sokára lesz róla post jobb képekkel, egyelőre szerettem volna megmutatni, nagyjából milyen témák várhatóak. A könyvemnek még nem értem a végére.

2011. május 25., szerda

Iain M. Banks: A száműző

Moly link. Nehéz erről a könyvről írni. Eleve több, mint egy hónapig tartott. A szerzőről már írtam korábban. A legújabb szokásom szerint könyvre alszom el, de egy nehezebb nap végén ebből a könyvből lehet, már két oldal elég volt az álmossághoz. Olyan igazi jó olvasmány, amikor a lényeg a végén derül ki, érdekes, leköt és végig figyelni kell. Borzasztóan tetszett, de szerintem kicsit még ülepednie kell, illetve szeretnék beszélgetni róla olyannal, aki már olvasta.
Tele van izgalmas fordulatokkal, gyönyörű tájakkal, hátborzongató leírásokkal, drámával, jellemrajzokkal.
Nem voltam oda a sci-fiért, akkor, amikor logikus lett volna kedvelni, mert kortünet, vagy többen körülöttem szerették, azt hiszem nekem be kellett érnem ehhez. Szerintem egy jobb sci-fihez szükséges némi természettudományos ismeret, ezt lehet most sikerült megérlelni magamban eléggé. Mára kimondottan igénylem ezeket a darabokat és nem győzöm kölcsön kérni őket, az a jó, hogy van kitől:) Ajánlom szeretettel mindenkinek, aki szeretne nem könnyen letehető de nem is limonádé elfoglaltságot magának könyv formájában:)

Várhatóan hamarosan lesz új könyves post, a vége felé tartok egy rövid, de annál kellemesebb biciklis túranapló szerűségnek:)

2011. május 19., csütörtök

Körömápolás

Ez a post nem lesz tele bombabiztos trükkökkel sajna, ez egy olyan témakör, amiben nem érzem magam tapasztaltnak, és csak remélem, hogy másoknak adhatok tippeket, cserébe ti is megosztjátok velem az élményeiteket, mert nehéz jól eligazodni.

Alapvetően szerencsésnek érzem magam a körmeimmel, mert nem ritka, hogy megnőjenek szépen, ne törjenek le és egészségesek legyenek. Időről-időre lemezesedik azokon az ujjaimon, amiken jobban igénybe van véve, vagy egyszerűen törik a legkisebb erőhatásra is.

2011. május 16., hétfő

Tag

Vadi új tag, mert Kukac hitt benne, hogy másodjára sikerülhet jobban:D
Plusz erre van időm:D Megint erre sincs... de kellett pihenni éppen.
Töltse ki más is, és had olvassam másét is és jujjdejó lesz:D

1. Melltartóban alszol?
Nyilván nem.

2. Zokniban alszol?
Már most sem hordok zoknit, mert nem bírom elviselni, nem tudnék benne aludni.

3. Inkább egyedül aludnál, vagy valaki mással?
Egyedül. Szeretek mással, de az valami elképesztően felemelő érzés, mikor elférek az ágyban sokáig mással alvás után. Igazából mindegy, de igényem van egyedül lenni időnként így is.

4. Szereted a drámát?
Meeeeh... olvasni.

5. Lányos lány vagy?
Nem hiszem. Nem vagyok kimondottan fiús, de nem szeretek vásárolni, se sminkelni naponta, se hasonló dolgok. Szupergyorsan tusolok pl.

6. Kit öleltél meg utoljára?
Asszem Gergőt:)

7. Kicsi vagy nagy táska?
Naaaaagy :D

8. Alacsony vagy?
168,5 de nem tudom ez mennyire hiteles érték, ill. azt se, hogy minek számít:D

9. Szeretsz most valakit?
a taoizmus szerintem teljesen élhető filozófiai forma
igen, többeket is

10. Van a Facebook-jelszavadnak bármi köze egy fiúhoz?
igen, egy seggfej miatt lett olyan bonyolultra változtatva, h jajj:D

11. Zavar, ha piszkos a zoknid?
nyilván

12. Önteltnek tartod magad?
nem :D

13. Beöltözöl Halloweenkor?
nem, de a zombiewalk érdekel

14. Be tudod úgy hajlítani valamelyik végtagodat, ahogy a többiek nem?
a könyököm és a térdem kifeszítve nem 180°-ot zárnak be, hanem többet

15. Melyik a legfurább hely, ahol aludtál?
hmmmm... mások ágyán koliban talán hirtelen elájulva:D vagy tizenpár évesen egy hosszú komp úton az üléseken, előadóban, ilyesmi
NEM a legfurább éjszaka az volt, mikor a srácokhoz még a Termoban átmentem, mert én egyedül voltam, ők pedig hárman és rendetlenkedtek elalvás előtt... Zolcsónak üzenem, hogy az fura volt:D

16. Megfogta valaki a fenekedet az elmúlt huszonnégy órában?
több, mint 24 órája történt azt hiszem

17. Pletykálnak rólad valamit?
nem avatnak be:D

18. Szólítasz bárkit a vezetéknevén?
megesik, de inkább mert ő szereti így, nekem nem jön a nyelvemre nagyon

19. Milyen színű melltartó van rajtad?
ekrü/testszín

20. A sötét vagy a világos hajú fiúk tetszenek jobban?
hát ez nem igazán lényegi szempont:D

21. Mit tegyen egy srác, hogy megkedveld?
legyen megkedvelhető:D nem tudok kiemelni dolgokat, sok mindenkit kedvelek, az egyenes, és kedves embereket preferálom, humorérzék sem hátrány

22. Van most legjobb barátod?
akad:)

23. Összetört már a szíved valaha?
á nem, ez kimondottan ritka élmény, mint nagy fehér cápát látni:D

24. Gondolkoztál már plasztikai műtéten?
neeem:s lehet kicsit:D de azóta rájöttem, hogy felesleges, illetve ha szépészeti beavatkozásnak nevezzük, azt hiszem vmi bőrfiatalító (nem ráncokra:D) kezelés is foglalkoztat, vagy szemműtét, ami még nem szilikonos, de költséges beavatkozás:D

25. Elégedett vagy az életeddel?
mondhatni

26. Csábították el már tőled a fiúdat?
nem:D

27. Ugrottál már ruhástul medencébe?
ööö ööö ööö nem hiszem

28. Inkább fiú- vagy lánybarátaid vannak?
is-is, mind másra jók:D de egyébként kimondottan igénylem a fiú barátok létét, ha ez még számít a lányos lánykodásba

29. Pofoztál már meg srácot?
igen:D elég korán kezdtem

30. Mitől félsz a leginkább?
hú:| nem gondolok bele inkább jó?, átlagos dolgok:D fóbiákról nem tudok

31. Sírtad már magad álomba?
nem rémlik... általában hosszabb-rövidebb kiborulás után rendbe teszem magam egy napon belül:D

32. Volt már, hogy egyszerűen sehogy se tudtál kirázni valakit a fejedből?
ehhümmm... biztos, ez se elképzelhetetlen élmény, de utólag azért nem olyan meghatározó, mármint... senki nem nosztalgiázik ezen, hogy anno álló napokon csak valakire gondolt, vagy én vagyok a fura?:D

33. Hiszel abban, hogy aki egyszer megcsalt, az többször is meg fog?
ez nem hit kérdése, meg kell beszélni, és/vagy belátni a saját hibánkat a helyzet létrejöttében, ezt mérlegelve eldönteni, az illető habitusa vagy a körülmények okozták a félrelépést és ennek megfelelően segíteni neki összepakolni, vagy megbocsájtani, bár az utóbbi verzió is igényel némi utólagos megfigyelést asszem:D mondjuk kétszer már nem nézném el én sem
még egyszer sem kellett:D csak ezt látom reális reakciómnak

34. Kívántad már valaha, bárcsak híres lennél?
nem tudom, de mikor redditre postolok az /r/aww subbredditre és egész nap első oldalon vagyok, internet sensationnek érzem magam:D

35. Hiányzik most valaki?
Kicsit több óra aludni. Ja, valaki, nem, elvagyok:)

2011. május 9., hétfő

Tag:)

Éééén is akarok tages postoooot:D Már kb mindenki megcsinálta, és amúgy sincs időm semmi értelmesre. Sőt. Most erőm sincs a tanuláshoz, de mindjárt összeszedem magam.

1. Milyen zenét hallgatsz most?

Skream & Example - Shot Yourself In The Foot Again
ebben az a vicces, hogy legutolsó rádiós hétvégén kimondottan nyöszörögtem a dubstep ellen, magam mellé hasonló gondolkodásúakat gyűjtve, de majd kiengesztelem szegény Monot, amiért leparancsoltuk a keverőpultról:D


2. Mit ettél utoljára?
Éppen sovány túrót eszem cukorral... ez a vacsi.

3. Ha kréta lennél, milyen szín lennél?
Kék. :)

4. Mit nézel meg először egy ellenkező nemű emberen?
Azt, hogy mennyire creepy... na jó:D nem tudom, összhatást, valami pluszt, azt hiszem kisugárzásnak nevezhetjük, ezen felül szeretek rácsodálkozni a kezére, és apróbb részletekre. A kéz viszont fontos.

5. Kedvenc üdítő?
Víz. Nagyon szeretem a Lipton zöld Ice Tea-t és a Jana zöldkupakost, az asszem eper guava? Illetve a Rossmannos almalevet, mert almaízű:D de alapvetően víz, vízzel, csapból, buborék nélkül.

6. Kedvenc alkoholos ital?
A lónyál dolgokat szeretem. Kocsmában ált. valamivel felöntött sört iszom, fanta/gyömbér/sprite, egyre megy, buliban koktélt, de csak ha ismerem a pultost (ez nagyképű kijelentés, de egy koliban pl. nem kivitelezhetetlen:D) és nyilván citromos Gösser. Vodka + gyümölcslé, azért sorolok fel mindent, mert alapvetően nem igazán iszom és kedvenc se igazán van, meg rá is érek, azaz nem érek rá, de most halasztgatok:D

7. Kedvenc hónap?
Február, április. Nem ment nekem a rangsorolás sosem:D

8. Kedvenc étel?
Sztrapacska, zöldséges tészták, lábatlan tyúk, káposzta leves.

9. Az utolsó film amit láttál?
Uhhh... 28 weeks later <3 akartam róla postot írni.

10. Kedvenc nap az évben?
A szünet/nyaralás első napja:D

11. El mersz hívni valakit randira?
Ez nem tudom, hogy merészség kérdése-e, nem fordult még meg bennem a dolog. Nem hiszek a női kezdeményezésben:D

12. Tél vagy nyár?
Mindkettő, tudom, hogy gáz, de nekem semmi bajom az évszakokkal, mindig annak örülök, ami épp van. Igen. Gyász vagyok.

13. Van tetoválásod?
Nem. Sosem vonzott.

14. Voltál már szerelmes?
Persze.

15. Szerettél e már úgy valakit, hogy sírtál érte?
Ezt szerintem 15 évesek kérdezték, vagy nem tudom. Szerintem a szerelmet a viszonzás ténye táplálja részben, szóval nem vertem még a seggemet a földhöz kínomban, hogy de nekem a Béla kell.
Más értelemben persze, borzasztó bőgős vagyok. Nem túl rég óta mondjuk.

16. Cipő méreted?
Halálosan pontosan 38,5.

17. Kedvenc számod?
25

18. Beszélgetés téma, amit utálsz?
:| nem szeretem, ha valaki unintelligens dolgokról vagy dolgokról unintelligensen társalog, de azért menedzselem.

19. Rossz tulajdonságaid?
Frissen kelve egy igazi seggfej vagyok. Nem mindig erős a hatás, de nehezen ébredek, sokáig tompa vagyok, és nem fogok fel rendesen dolgokat. Rendetlen vagyok. Halogatok mindent.

20. Hogy látod magadat a jövőben?
Sehogy, mert nincs álláslehetőség a szakmában, amit elvégezni készülök:D Szóval Carpe diem van gyerekek.

2011. május 4., szerda

Essence körömlakkok

Hétfőn elég letargikus lettem, és egyébként is viszketett már a tenyerem új körömlakkok beszerzésére. Valamiért a Rossmann felé vettem az irányt, pedig a Móricz Zsigmont körtér környéki (a Lágymányosi sarkán van igazából) lényegében semmit nem ér... nem szeretem azt az üzletet.
Azt hiszem alapból Lovely lakkokat akartam nézni, ez azért "teljesen logikus", mert előtte olvastam Timinél, hogy nem vált be:D nem baj. Végül az Essence pulton találtam a Colour & Go lakkök között olyat, ami megtetszett. Kicsit elfáradtam a blogokon külföldről megvásárolt szép pasztell színek nézegetésétől, és őszintén szólva, az Essence-nél azt érzem, hogy ez a márka hozza be a legalacsonyabb árkategóriában azokat a dolgokat, amik itthon még nincsenek. Ennek persze gyakran a leve is elég híg, de ez van:D


Nem volt túl sok napsütés aznap, és rá se értem (látszik, nincs gyönyörűen felkenve a körömágynál), de szerettem volna hiteles postot írni, így a gang napos csücskéig jutottam a fényképezőgépemmel. :)