Nomádan a főváros szívében

Nem az a lényeg, hogy hol vagy, ha nomádul érzed magad, hiszen belegondolva, egy egyszerű áramszünetnél is olyasmi játszódik le az emberben, legalább is az bennem biztosan, hogy felkelek, ó, ma nincs áram, technikai okok, sebaj, elmegyek fürdeni... Bakker, nem látok, mindegy, megoldom. Kéne enni, nincs áram. Mikró, ja nem, az elektromos. Jó akkor forralok vizet a levesporhoz. Bakker, az is elektromos. Jó, kimegyek a gáztűzhelyhez, hogya! Hát nem elektromosan adja a szikrát?

Itt vagyok tegnap óta az albérletben a cuccaim egy igazán morzsányi hányadával hátrahagyva. Gyűlölök pakolni, azt hiszem logisztikailag most sem lett ez átgondolva, vagy csak deszantost játszok a saját albérletemben, és túlélek. Tavaly a koliban ez kimondott poénnak tűnt, bár akkor megvolt mindenem, csak becsomagolva, az is elég érdekes, az inkább "ilyen lehet a vándorló mongoloknak" érzés. A hátrahagyott ruhákat úgyis van elég szennyes, majd mosok felkiáltással "válogattam ki", nincs közte sok hosszúnadrág sajnos...

Hálózsákban aludni fun, szeretem, az én hálózsákom az én váram, a csapatot igazán már csak a sátrammal lehet kiegészíteni, jól megvagyunk mi hárman, öreg barátok. Igen, de még a legbarbárabb kirándulásra, fesztiválra is viszek valamit, amit a fejem alá tehetnék. No, hát itt nincs, csak egy olyan párna, amit ránézésre halálra akartak tömni, így a nyakam mindenképp hegyesszögben törik meg rajta, elképesztő. Valóban szét is van menve a párna huzata, ami nem cserélhető, annyira dagadt. Arról már nem is beszélve, hogy egy plüsim sincs, amit ölelgethetnék, éjszaka eszembe is jutott, mennyire végtelenül cuki volt Pas, mikor legutóbb, valami hajnali felébredős mászkálás után hanyatt feküdt, és intett, hogy na gyere, mire várok:D. Távoli ábrándkép, úgy feküdtem egész éjjel, mint egy darab kis giliszta, aki kimenekült az eső elől a vackából. Elég macskásan keltem reggel...


Ma kitaláltam, hogy főzök, van fél kiló makarónim, elemelem a szívemtől a kezem, és megfőzöm, bár eredetileg Pasnak vettem, azaz kettőnknek, ha beugrik tudjak neki hirtelen mit adni. Beáldoztam a felét, vettem bolognai szószt és sajtot, valami értelmeset is enni kell ebben a pár napban. Nagyonjó, koli első féléve óta megtanultam a fiúktól, hogy a főzővízbe só és olaj kell. Nyilván ha lenne, nem üveges bolognait vettem volna, aminek olyan az íze, mint a savanyított fűrészporos macskakakinak. Ez külön poén, mert ezen nőttem fel gyakorlatilag (az üveges bolognain, nem a macskaszaron), Anyukám nem szereti az olaszos, paradicsomos tésztaételeket, így ha nagyon vágytam rá, vett egy üveggel, és imádtam, kb mindig... Mégsem vagyok valami borzalmas szakács, mert ennél az üveges mócsingnál a teljesen retardáltul készített bolognai szószom is jobb volt. No mindegy, ezen túl tettem magam, és még mindig fütyürészve néztem elébe a további napnak.

Viszont azt elég nehezen viselem most már, hogy egy könyv sem maradt, amire elalhatnék. Elálmosodom a gép előtt, de ez csak szenvedés, lefekszem és szenvedek tovább, egy könyvön kellemesen el lehet tompulni. Ilyen elveszett nem voltam kb sose. Nincs itt egy olvasható valami sem. Wáwáwáwáw, meg fogok tébolyulni. A laptopomon vannak regények, most is onnan olvasok épp egyet, deeee akkor is, nem tudom hogyan tegyem a gépet magam mellé, hogy ráalhassak, vagy fél mozdulattal odébb tehessem. Mindegy, én vagyok Rambo, megoldok mindent. Bear Grylls vagyok. Anyu kőkemény kitartása vagyok. Vah.