
Először felvittem két rétegben a fekete lakkot. Nekem Miss Sporty van, elég régi, ezért ilyen a kép is, sajnos egy napig sem bírja már szépen a körmömön, mégis próbáltam valami "előnyös" szögből fotózni. Kénytelen leszek új fekete lakkot beszerezni... Nah, de elkalandoztam:D Szóval két rétegben fed rendesen, utána pedig hagytam megszáradni. Általában filmnézés vagy olvasós tanulás közben csinálok ilyesmit, mert akkor tuti nem nyúlok bele. A körmöm végét celluxszal ragasztottam le sablonként. Ez elég viccesen hangozhat, de próbálkoztam post-ittel is, mert az kevésbé ragad, de nem vált be. Előre lehúzok olyan 20 centi celluxot és az asztalomra ragasztom, majd egyenként vagdosok nagyjából 1,5 centis darabokat belőle, és most jön a lényeg: az éppen felvett darabot a melegítőmre tapasztgatom, egymás után többször, hogy ne ragadjon annyira. Az ujjaimmal is szoktam, de attól borsódzik a hátam. Végül felteszem a kívánt helyre, és így nem szedi le a lakkot mikor eltávolítom. Azt hiszem a kép adja magát, de a körömágy felőli részen matt fedőlakkal kentem be. Nekem Essence Stay Matte fedőlakkom van, nehezen lehetett beszerezni, mikor megjelent (bár nekem semmi szerencsém a Rossmannokhoz), a Manhattannek is van ilyenje, az 1000 Ft körül mozog. Ez durván a fele árban, és teljesen meg vagyok vele elégedve.
A megfelelő fotózási paramétereket még gyakorlom, sajnos a szobámban semmi természetes fény sincs jóformán...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése